26
feb

LE CORBUSIER

Charles-Edouard Jeanneret 1887-ben született a svájci La Chaux-de-Fonds-ban. Bécsi, párizsi és berlini építészeti irodákban töltött építészeti tanulóévei alatt a századfordulót követő időszak legjelesebb építészeivel dolgozhatott együtt, mint Joseph Hoffmann, Auguste Perret és Peter Beherns.

1917-ben telepedett le Párizsban és 1920-ban vette fel a LeCorbusier művésznevet.
Párizs ekkor az avant-garde művészeti mozgalmak európai központja volt. Ebben a pezsgő kulturális közegben LeCorbusier Amédée Ozenfant-nal közösen a kubizmus és a konstruktivizmus sajátos ötvözetét teremtették meg – a purizmust, amely az elsődleges formák és színek tisztaságára épülő, architektonikusan megszerkesztett festői világot képviselt.

Híres szlogenje – „a ház lakógép” – summázata annak az építészeti törekvésének, hogy az ember szűkebb és tágabb lakókörnyezetében funkcionálisan jól működő rendet teremtsen.

Ennek a programnak a megvalósításához LeCorbusier kidolgozta az aranymetszés szabályaira és az emberi test arányai épülő mérték-rendszerét – a modulrendszert és annak elemi részét a modulort,  épületeinek és bútorainak alap-egységévé tette. ’20-as évek második felében építészeti tevékenységével párhuzamosan Charlotte Perriand-nal és unokatestvérével, Pierre Jeanneret-vel közösen kezdett el komolyabban foglalkozni bútortervezéssel.

A párizsi 1929-es őszi szalonon mutatta be Corbusier az ‘egyteres’ lakását, amelybe az összes bútort hármasban tervezték. Az itt bemutatott bútorok mindegyike ma, a 20. századi design remekei közé tartozik. LeCorbusier, Perriand és Jeanneret közösen tervezett bútorai nagyszerűen egyesítették a kényelmes polgári bútor francia hagyományait a kor legmodernebb anyagaival, és új utakat kereső konstrukciós-vizuális nyelvezetével, így válhattak a 20. századi modern tárgy-kultúra etalonjaivá.