07
máj

MAGYAR SIKEREK A STOCKHOLMI BÚTORVÁSÁRON

2017.03.10.    

Február 7 és 11 között rendezték meg az idei év egyik legszínvonalasabb, legnagyobb bútorvásárát Stockholmban, ahol a sok neves kiállító között, egy magyar brand is sikeresen képviseltette magát. A Plydesign először debütált a nemzetközi piacon, kollekciójukat Kerékgyártó András tervezte – aki a neves Aalto University School of Arts Design and Architecture szakán végzett. A látványos stand megvalósításában pedig a MOME hallgatói segítettek.

A hajlított-rétegelt lemez bútorok komoly elismerésben részesültek, hiszen bekerültek az Architonic adatbázisába is. Ami nem is csoda, hiszen a tervező Flagship karos széke tavaly elnyerte a Design without Borders Award-ot is.

Örömmel és büszkeséggel tölt el minket, hogy a design szerelmeseinek már a magyar formatervezők is hódolnak és ahogy a gasztronómia világában dedikálják magukat a magyarok, úgy a bútor- és lakberendezés ipar is egyre több tehetséget köszönthet hazánkból. Ne feledkezzünk meg a szakmák olimpiájának aranyérmeséről, László Attila bútorasztalosról, vagy a magyar lámpatervezés kiemelkedő sikereiről amit a Laokoon Design-nak köszönhetünk. Ezúton kívánunk további sok sikert és fejezzük ki hálánkat, hogy  magyar „lábnyomok” is maradnak a designvilág rögös útján.

Várunk szeretettel bemutatótermünkben, ahol a többek között a Lakoon Design csodálatos modelljeit is megtekinthetitek.

Nyitva tartás:

Hétfő: 9-19

Kedd: 9-19

Szerda: 9-19

Csütörtök: 9-19

Péntek: 9-19

Szombat: 10 – 15