07
máj

VENDÉGVÁRÁS FELSŐFOKON

Végre Májust írunk, mindössze másfél hónap választ el bennünket a hivatalos nyártól… Most, hogy egyre hosszabbak és melegebbek a nappalok, kevésbé hűvösek az éjszakák megszaporodnak a késő estébe nyúló, kisebb-nagyobb, családi, baráti összejövetelek – melyek nem mindig térnek véget a hajnali búcsúzással. Talán részben ezeknek a megszaporodott családi körben eltöltött, közös étkezéseknek köszönhető, hogy egyre többen fordulnak hozzánk azzal, hogy bővíthető étkezőasztalt szeretnének vásárolni. Az érdeklődők a legtöbb esetben határozott elképzelésekkel érkeznek: ismerik a rendelkezésükre álló helyiség méreteit, tudják hány embert szeretnének az asztal köré ültetni. Ugyanakkor gyakran nincsenek tisztában az ergonómia fontos szabályaival, melyeket a kényelmes étkezés biztosítása mellett a balesetmentesség érdekében is jó, ha figyelembe veszünk.

Hogy mik ezek a szabályok?

Az étkezőbútor kiválasztásánál nem csak arra kell figyelni, hogy az adott számú étkezőszék elférjen az asztal körül, fontos hogy az étkezéshez készülő vagy azt befejező személy le tudjon ülni, illetve fel tudjon állni. Fontos még, hogy a tálaláshoz és a teríték leszedéséhez az asztal körüljárható legyen, így hosszútávon is balesetmentesen, örömmel használhatod étkezőasztalod, legyen az üveg, melamin, kerámia, vagy akár természetes kő asztallapos változatról.

 

Ha az átmulatott éjszaka után nem akaródzik hazamenni, jó szolgálatot tehet egy ágyazható kanapé. Egyik kedvencünk az Alberta Salotti Agro kanapéja, ami kiváló minőségű matracot rejt magában, így biztos lehetsz benne, hogy a szívesen látott vendég, nem ébred sajgó csontokkal másnap reggel.